CsempeMi változott a hidegburkolat háza táján az elmúlt években? Előny vagy hátrány a széles csempe kínálat?

A csempe egy tartós burkolat, ennek ellenére nem mindig érdemes várni a cserével addig, amíg a régi csempe elöregedik vagy elavul. Napjainkban a fürdőszoba, illetve a konyha felújítása sokkal kisebb erőfeszítéssel kivitelezhető, mint néhány évvel-évtizeddel ezelőtt. Talán ezért is terjedtek el a merészebb színű csempék, hiszen néhány évente ezek lecserélhetők.

Mégis van néhány dolog, amire érdemes odafigyelni csempe kiválasztása előtt. Nem feltétlenül azért, mert az adott csempe több évtizeden át lesz a falon, sokkal inkább a megfelelő összhatás kedvéért.

Csempe választás – előny vagy hátrány?

A kérdés a sokrétűségre vonatkozik, hiszen a csempe kínálati piac napjainkra olyannyira kiszélesedett, hogy már szinte bármit tehetünk a falra és a padlóra egyaránt.

Csempe

A színskála is eltolódott az extremitás irányába, továbbá az alapanyagok és ál-alapanyagok is roppant nagy lehetőségeket rejtenek magukban.

Ál-alapanyagon értjük a fautánzatú járólapot, a fémutánzatú csempe típusokat, továbbá a fautánzatú kádakat, mosdókagylókat és egyéb extra látványelemeket felvonultató csempéket és kiegészítőket.

Ez azonban nem mindig jelent előnyt. A lehetőségek ugyan kibővültek, de éppen ennek hatására követhetjük el azt a hibát, hogy disszonáns külsőt alakítsunk ki. Ezért javasolt szakember tanácsa, mielőtt a végleges döntést meghoznánk.

Az elsődleges tanács, hogy ne döntsünk impulzívan. A legnagyobb hibát azzal követhetjük el, ha minden előzetes felkészülés nélkül bemegyünk egy üzletbe, és összevásároljuk az összes csempe és járólap, valamint kiegészítő típusokat, ami tetszik. Az egyenes út az összevisszasághoz.

Csempe színei

Ötletek miatt természetesen nem árt betérni csempe szaküzletbe, de mindenképpen átgondoltan kell dönteni.

Csempe jellemzőinek kiválasztása

Elegáns csempeA csempe jellemzői mindent magukban foglalnak, a színtől az alapanyagig bezárólag.

Éppen ezért gondosan meg kell tervezni, hogy milyen irányba akarunk elmenni. Ez feltétlenül szükséges ahhoz, hogy az összhatás végül kedvező legyen.

A könnyebb megértés érdekében nézzünk egy-két példát!

Napjainkban újra nagy divatját éljük a régies külsőnek. Ez csempe vagy egyéb hidegburkolat tekintetében több dolgot is jelenthet. Lehet akár régies tégla burkolat (illetve annak látszó hidegburkolat), de lehet rusztikus csempe, esetleg viseletes hajópadló utánzat. A felsoroltak mindegyike nagyon mutatós lehet. Azonban minden szépségét elveszíti, ha például egy parketta mintás járólaphoz tükörmozaikot választunk a falra. Lehetne még ezzel kapcsolatban száz és száz példát felhozni, de a mondanivaló ugyanaz: Ne keverjük a stílusokat!

csempe_05

Másik példa lehetne ennek az ellenkezője. Egy csupa króm és üveg fürdőszobába ne tegyünk a falra fautánzatú csempét. Elképzelhető, hogy jól fog mutatni, de kicsi rá az esély.

A fenti példákon keresztül megérthetjük, hogy milyen sok tényezőt kell figyelembe venni, mielőtt kiválasztjuk az adott csempe típust.

A könnyebb választás érdekében nézzük meg, hogy miket kell átgondolnunk a végleges döntés előtt:

  • színek
  • stílus
  • formák
  • többi helyiség stílusa

Elképzelhető, hogy megkérdőjelezzük a többi helyiség stílusával kapcsolatos teendőket, de ez szintén nagyon fontos momentum ahhoz, hogy a lakás, illetve a ház belső tereinek látványa ne legyen kaotikus. Enyhe eltérések természetesen lehetnek, de a durva különbözőségektől óva intek mindenkit.

Csempe

Legjobb, ha erre is nézünk azonnal egy példát. Ha például a konyha modern, minden fémhatású, sok az üveg, a tükör és a króm, ráadásul a vonalvezetés is modern formákat mutat, akkor egy régies stílusú fürdőszoba nem javasolt. Mondhatjuk, hogy mivel külön helyiségről van szó, szinte mindegy, de ez nem igaz. Nem lesz jó érzésünk egy ilyen otthonban. Éppen az otthonosság érzését veszítjük el, ha ebbe az irányba haladunk.

Sajnos, nem tudunk minden nekünk tetsző stílust bezsúfolni egyetlen otthonba. Döntenünk kell.

A csempe minősége

A csempe minősége minden esetben nagyon fontos. Még akkor sem érdemes ár alapján választani, ha nagyon szűkre szabott a keret.

Olcsó csempe

Gyakran előfordul, hogy az árat sokkal inkább meghatározónak érezzük a csempe kiválasztása során, mint bármilyen más jellemzőt. Ez nem egészséges hozzáállás, még akkor sem, ha a körülményeink nem teszik lehetővé a kiváló minőségű anyagok vásárlását. A legolcsóbb csempe és a kiváló minőségű (nyilván drága) csempe között van egy óriási átmenet, amit érdemes kihasználni.

Több oka is van annak, amiért érdemes a megfelelő minőségű csempe mellett dönteni. Ha nincs lehetőségünk egy-két év múlva újra felújításba fogni, akkor egyértelmű, hogy a tartósság miatt. Egy jó minőségű csempe nyilvánvalóan sokkal tovább marad szép, mint a gyengébb minőségű.

Járólap esetén különösen ajánlott erre odafigyelni, mert a gyenge kopásállóságú járólap igen kevéssé esztétikus két-három év múlva.

Parketta járólap

A tartósságon kívül azonban vannak más okok is, amiért nem javasolt a legolcsóbb csempe mellett dönteni. Bár a felhasználók közül nem sokan figyelnek olyan apróságokra, mint a méret-egyezés, hiszen nem vagyunk erre felkészülve. Azt azonban érdemes tudni, hogy minél olcsóbb egy csempe, annál több hiba lehet benne. Egy csempe hibái esztétikailag rontják a végleges felületet. Például egy méreteltérés kevéssé lehet tetszetős, ha a csempe és a fúga színe között erős az eltérés.

Ezen kívül is nagyon sokféle esztétikai hiba merülhet fel egy olyan csempe esetén, ami „gyanúsan” olcsó.

Azok számára, akik szűk keretek között mozognak, inkább azt javasoljuk, hogy várjanak még néhány hónapot a felújítással és tágítsák a mozgásterüket, hogy jobb anyagi lehetőségek mellett választhassanak a burkolatok közül.

A fentiek fokozottan fontosak a segédanyagok tekintetében. Bármennyire lényegtelennek gondoljuk, sok múlik a ragasztó és egyéb felhasználandó anyagok minőségén. Főként a tartósság.

Amennyiben a fentiek után bármilyen kérdése van, kattintson az alábbi képre! Keresse munkatársainkat, akik szívesen segítenek!

Dominó csempe